Magyarországon 4,145 milliárd euró - több, mint 1200 milliárd forint - jut a vidékfejlesztési program megvalósítására az unió mostani költségvetési időszakában, vagyis 2020-ig - tájékoztatta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának tagjait. Kis Miklós Zsolt elmondta, összességében a szóban forgó időszak alatt 13,061 milliárd eurónyi uniós forrás - vagyis 300 forintos euró árfolyamon számolva, mintegy 3918,3 milliárd forint - áll rendelkezésre az agráriumban. Ebből a közvetlen támogatásokra és a piaci intézkedések finanszírozására 8,916 milliárd euró - mintegy 2700 milliárd forint - használható fel. Éves átlagban ez összesen mintegy 653 milliárd forint forrást jelent a magyar mezőgazdaság és vidékfejlesztés számára 2020-ig.

Az erdők hete rendezvénysorozat zárásaként az Európai Bizottság által elfogadott Erdészeti Stratégiáról, a vidékfejlesztési eszközökről, lehetőségekről és az erdészeti tudomány vidékfejlesztésben közvetlenül hasznosítható eredményeiről is szó volt a minisztérium épületében tartott erdészeti támogatások a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között című konferencián.

Annak érdekében, hogy a hazánkban élő személyek meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak, eredményesen kapcsolódhassanak be a munka világába, sikeresek lehessenek életük során, és a felnőttkori tanulás és képzés segítségével az életvitel minősége javulhasson, szükség van a szakmai, a nyelvi és a támogatott képzések szervezettségének növelésére, tartalmuk minőségének és megvalósításuk ellenőrzésének erősítésére. E célkitűzések elérése érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

Alkategóriák

Tanulóink ajánlása

Könyves Tóth Árpád Ádám
2015-04-28, 06:45
Nagyon szépen köszönőm, hogy itt lehettem, nagyon kellemes, nyugodt jó légkörben zajlott az egész tanfolyam, … read more
Tóth Anna
2013-09-02, 15:57
Rendkívűl barátságos, jó hangulatban telt a képzés! Nagyszerű oktatás, remek felkészítés!
Szerintem … read more
Kőtelki Csilla
2013-08-29, 15:16
A szervezés, ellátás pontos és segítőkész, a tankönyvek tananyagok lényegretörőek, hasznos információkat … read more

Agrár hírek

Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozására