Összesen 3 millió euró - mintegy 860 millió forint - áll rendelkezésre 2013 és 2016 között a magyar borok promóciójára Japán, az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és Kanada piacán. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter erre vonatkozó rendelete a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. A rendelet szerint támogatást az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy földrajzi jelzéssel rendelkező, illetve borszőlő fajtájának jelzésével ellátott borászati termékek ezen öt országban történő megismertetését és promócióját célzó programhoz lehet igényelni.

A program időtartama nem lehet több három évnél, és egy-egy programhoz legalább 25 ezer, legfeljebb pedig 250 ezer eurós támogatást lehet igényelni - derül ki a rendeletből. A program egyebek között utazási és szállásköltséget, pr-tevékenységeket, média-megjelenéseket, kiállítási részvételt vagy reklámkiadványok elkészítését támogathatja, mértéke pedig a támogatásra jogosult nettó költségeinek 50 százaléka lehet.

A támogatásra a szőlő- és borágazatban működő szakmaközi szervezet, a programjavaslat benyújtásának időpontjáig termékleírást már benyújtott hegyközségi szervezet, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa vagy legalább öt hegyközségi tag által létrehozott társadalmi szervezet, egyesület vagy gazdasági társaság pályázhat. A támogatás a 2013/2014-es borpiaci évben, a 2014/2015-ös borpiaci évben, és a 2015-2016-osban is egyaránt egymillió euró. A támogatások odaítéléséről a vidékfejlesztési miniszter dönt.

Bővebb információ

Tanulóink ajánlása

Kardos László
2013-08-29, 15:25
Mindennel meg voltam elégedve. Fantsztikus volt látni a profizmust az adott területen, élménnyel hallgattam az … read more
Könyves Tóth Árpád Ádám
2015-04-28, 06:45
Nagyon szépen köszönőm, hogy itt lehettem, nagyon kellemes, nyugodt jó légkörben zajlott az egész tanfolyam, … read more
László Nikoletta
2013-09-02, 15:56
Nagyon jó szervezés, a rendelkezésre álló tananyag is elegendő a sikeres vizsgára való felkészüléshez.

Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozására