Az erdők hete rendezvénysorozat zárásaként az Európai Bizottság által elfogadott Erdészeti Stratégiáról, a vidékfejlesztési eszközökről, lehetőségekről és az erdészeti tudomány vidékfejlesztésben közvetlenül hasznosítható eredményeiről is szó volt a minisztérium épületében tartott erdészeti támogatások a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között című konferencián.

Annak érdekében, hogy a hazánkban élő személyek meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak, eredményesen kapcsolódhassanak be a munka világába, sikeresek lehessenek életük során, és a felnőttkori tanulás és képzés segítségével az életvitel minősége javulhasson, szükség van a szakmai, a nyelvi és a támogatott képzések szervezettségének növelésére, tartalmuk minőségének és megvalósításuk ellenőrzésének erősítésére. E célkitűzések elérése érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

Július 8-tól lehet pályázni az idén harmadik alkalommal meghirdetett Tanyafejlesztési Programra – jelentette be Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón. Közlemény.

Alkategóriák

Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozására